azaz hogyan definiáld magad (és alkosd meg 3 szavas bemutatkozásodat) – a marketing hekker
Sokáig ez a bemutatkozás állt a névjegykártyámon:
Dr. Deés Szilvia, a csaj, aki megtervezi, megírja és megszervezi
Nem én írtam, és most, miután elhatároztam, hogy tudatosan teszem a tartalmat a nevem mögé, megdöbbentett, mennyire találó bemutatkozó szöveget (tagline) írt kollégám. A végén arra jutottam: ugyanaz vagyok, mint 4 évvel ezelőtt, „csupán” egy kis frissítésre, továbblépésre van szükség.
Nem hiszek a véletlenekben, így abban sem, hogy puszta szerencse volt, amikor belebotlottam Ryan Rhoten cikkébe az interneten. Személyes márka témában már számos könyvet, cikket elolvastam, az utóbbi időben ugyanis folyton azzal szembesültem, hogy vállalkozók, akik neve, személyisége nem elválasztható a vállalkozástól, botladoznak, mert nincs tudatosan felépített márkájuk, nem pozícionálják, nem különböztetik meg magukat egyértelműen piacaikon.
Szerettem volna megmutatni ezeknek a vállalkozóknak (művészek, coachok, ügyvédek, edzők, stb.), hogyan fogjanak neki.
Gyűlölöm ugyanakkor, amikor valaki úgy tanít, hogy maga nem járta végig az utat. Az elefántcsonttornyú egyetemek professzorai illetve vállaltot sosem látott fiatal doktoranduszai jutnak eszembe, akik „gyakorlatorientált” tudást adnak át a kőkemény munkaerőpiacra kilépni szándékozó fiataloknak. Ilyenkor kinyílik a bicska a zsebemben. A minap egy közbeszerzési pályázatban ezt olvastam (a forrást direkt nem tüntetem fel) „empirikus kutatásokra és elméleti ismeretinkre alapozva gyakorlati javaslatokat fogalmazunk meg”, WTF?
Szóval azt gondoltam, nem taníthatom meg őket személyes márkát építeni, amíg magam nem járok előttük, nem élem át a nehézségeket, buktatókat. Bevezető feladatként ezt írtam fel: „Kérdezd meg ismerőseidet, barátaidat, (ellenségeidet), férjedet, kollégáidat, gyerekeidet, hogy szerintük Te miben vagy a legjobb! Válaszd ki azt a maximum hármat, amiről úgy gondolod, a leginkább támogatnák a személyes márkádat!”
Így aztán nekivágtam. És ekkor jött szembe a ryanrhoden.com cikke, amely a fenti feladat során megszerzett információkat rögtön hasznosította is. Tulajdonképpen a kis házi piackutatás outputja lett a személyes bemutatkozás (tagline) inputja.
Hogy néz ki a modell? Hát így:
KEZD EL A MEGVALÓSÍTÁST – 5 lépés személyes bemutatkozásod megfogalmazásához
Első lépésként sorold fel erősségeidet, pozitív tulajdonságaidat, kompetenciáidat. Amit a többiek állítanak rólunk. Nálam ezek az eredmények születtek a „Miben vagyok jó” kérdésre (mindenki tisztában volt vele, hogy a marketing területén tevékenykedem). Egyszerűen, felsorolás szerűen (ami látványosabb egy szófelhőbe burkolva).
Egyébként nagyon jó móka, ajánlom mindenkinek. Beszélgetni olyanokkal, akikkel nap mint nap találkozunk, miközben szembe dicsérnek 🙂 Igazán jót tesz az önbecsülésnek!
Második lépésként – mivel egyes szavakat többször is visszahallunk, ráadásul ezek a tulajdonságok, még nem nevezhetők „hitvallásnak” – érdemes logikailag a hasonlókat összevonni. Nálam ez több irányvonalat is meghatározott, ki is hagytam belőlük a kevésbé releváns tulajdonságokat. Ezek maradtak versenyben:
- kreatív (ez többször szerepelt, nem lehet elhagyni), innovatív
- tervező
- irányító, intéző, koordináló, rugalmas, kitartó
Harmadik lépésként igyekeztem megfogalmazni belőle valami hitvallás szerűt. Valami hasonlókat írtam fel magamnak:
„A marketing tervező és megvalósító, aki a kezében tartja a dolgokat”
„Logikusan átgondolom a tervezéstől a megvalósításig a marketinget, kreativitással fűszerezve, ami különleges, új megoldásokat eredményez.”
„Logikus tervezés + kreatív megvalósítás + koordináció = sikeres marketing”
Közeledünk, de még nem az igazi…mint ahogy a negyedik lépésként megszülető rövid szlogen sem, amely az előzők rövidítéséből született:
A kreatív problémamegoldó.
Pedig tulajdonképpen kifejez engem, ahol megjelenek, el kezdenek haladni a dolgok (ezt is ügyfél mondta!) és valóban, sokszor megoldhatatlannak tűnő kihívásokat is rendbe teszünk. Mert biztosan mindenre van megoldás. A megfogalmazás mégsem az igazi. Nem elég lendületes, hiányzik belőle az élet, a vidámság, éppen azt nem sikerült belefogalmazni, amilyennek saját magamat gondolom: kicsit vakmerőnek, bevállalósnak (és egyébként vidámnak: de egy vigyorgó marketingesre ki kíváncsi? Majd a fotókon felhasználjuk)
És akkor a már emlegetett cikkben találtam egy rejtett linket. Máig sem tudom, milyen indíttatásból, de rákattintottam, aminek eredményeképpen meglett a megoldás, meglett a „tagline”, meglett
DeésSzilvi, a marketing hekker
Bevállalva a hacker szó negatív értelmezési kockázatát is, amely azonban – szerencsére – éppen a „nem célcsoport”-ban elterjedtebb. Mert mit is jelent a „hacker” szó? (bocs, forrás a wiki)
„A szó eredeti jelentésében olyan nagytudású szakembert jelent, aki szakmáját lelkesedésből is űzi, akár „művészi” gondossággal, akik lehetetlennek látszó dolgokat is képesek előhozni egy-egy eszközből.”
Aki úgy old meg problémát, hogy a rendszert és a folyamatokat változtatja meg, így lesz a működés hosszú távon is sikeres.
Induljon hát a hekkelés! Hekkeld meg magadat is! Gyere el személyes márkaépítő workshopunkra [online] március 19-én, és megírjuk a Te tagline-odat is! Le ne maradj, kattints a részletekért!